Barbaro - Hősi Ének

Barbaro: Barbaro (1990)

Kiadó: Hungaroton
Zenei rendező: Lerch István
Hangmérnök: Horváth János
Borító: Győrffy Sándor / Bukta Imre
Játékidő: 38:18
Közreműködők: Cziránku Sándor gitár / Herpai Sándor dob / Parov Nikola gadulka, kaval, szaxofon, billentyűsök / Tzortzoglou Georgios ének, ütőhangszerek / Zsoldos Tamás basszusgitár

A Gépfolklór romjain 1987 elején alakult Barbaro talán minden idők legjelentősebb hazai folk-rock formációja. Mindössze két nagylemez (Barbaro, 1990, Barbaro II, 1994) maradt utánuk, (2007-ben megjelent a harmadik nagylemezük is, Both Miklóssal) mindkettő másként erős és emlékezetes, de mindkettő szerencsétlen időben, rossz viszonyok között jelent meg.

Pedig amikor a sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküdő Jorgosz Tzortzoglou és a V'Moto-Rockból menekülő Herpai Sándor elhatározta, hogy a továbbiakban összekötik sorsukat, és ötletükhöz megnyerték a bartóki és hendrixi hagyományokat egyesítő Cziránku Sándort, az egykori KFT-tag Lengyelffy II Miklóst és a népzenész Ökrös Csabát, úgy tűnt, hamar a csúcsra futnak. De hiába lett remek a debütáló korong, hiába van tele jobbnál jobb dalokkal és zenei fordulatokkal, a rendszerváltás felbolydult időszaka nem kedvezett az ilyen hangoknak. Ráadásul mire megjelent, a privatizáció előtt álló Hungaroton megzuhant, az amúgy is alacsony induló példányszám után nem nyomott újabbakat, sőt, azóta CD-n sem tette elérhetővé. Pedig ezen Jorgoszék tényleg ízlésesen és invenciózusan ötvözték a csángó és moldvai népdalokat, a szépséges balkáni dallamokat a rockzene energiájával és zabolátlanságával.

Maradt hát számukra a koncertezés, ahol amúgy is rendre nagyot alakítottak, így nem csoda, hogy a kilencvenes évek első felében nem lehetett nélkülük elképzelni fesztivált Magyarországon. Ezért is szomorú, hogy 1994 végén önerőből kellett kihozniuk a második albumukat, mely durvább, sűrűbb, feszesebb szövésű és könyörtelenebb volt, mint az előző album. Hiába szólt úgy, mintha a huszadik század két egyetemes zenei óriása, Bartók Béla és Jimi Hendrix valahol a lángoló Balkánon találkozott volna, a média gyakorlatilag tudomást sem vett róla, így híre alig jutott el az erre fogékonyakhoz. A sikertelenség pedig hamarosan végképp kikezdte a zenészek egzisztenciáját. Bár hivatalosan 1999-ben adták utolsó koncertjüket, valójában már 1995-től vegetált ez a teljesítménye messze többre hivatott csapat. (Mégha, tudjuk, 2004-ben jött a feltámadás, Jorgosz helyén az ex-VHK-s Both Miklóssal.)

„Lehet, hogy sikeres zenét játszol, lehet, hogy nem, de mindig egyedül kell szembenézned magaddal a tükörben” - Cziránku Sándor, 1996

Forrás: Jávorszky Béla Szilárd - zenei szakíró, műfajtörténeti monográfiák szerzője, társszerzője.

[reszetelek]

Milyen nagyszerű album volt ez a 90-es. A minőség és a belső tartalom nem megy ki a divatból. Manapság is oda lehetne adni bármelyik generáció vájtfülű tagjának.

[titan]

Köszönöm! Mindent köszönök neked Czira!