4.Inspiráció a 16-19. századból - a 77. ZSOLTÁR parafrázisa

A „Régi himnuszokkal októberben” sorozatban hetente egy-egy protestáns énekszöveget olvasok fel a 16-19. századot felölelő időszakból.
Még tavaly nyáron kezdtem el a szövegek kigyűjtését, miután megragadta a figyelmemet néhány különleges, friss és ma is eleven megfogalmazás, üzenet.

A mai énekszövegben ez a sor emelkedett ki számomra a többi közül: "Kiterjesztvén kezeimet, Kiáltottam Istenemet"

Tarts velem októberben, és inspirálódj te is a protestáns énekszöveg-kincs néhány gyöngyszemét hallgatva:

Az Úr Istent magasztalom, Jóvoltáról emlékezem,
Mindig hozzá folyamodom, Mert meghallgat, azt jól tudom.

Számtalan kínokban valék, Bűneimért kit érdemlék:
De ismét megkönnyebbülék, Mihelyt vigasztalást hallék.

Kiterjesztvén kezeimet, Kiáltottam Istenemet,
Be sem hunytam szemeimet; Nem leltem sehol helyemet.

Magamban én dolgaimról, Elébbeni életemről,
Nagy kedves nyájasságomról: Gondolkodtam énekimről.

Nagy erősen, igaz hittel, Magam Isten beszédével,
Kegyelmes ígéretével, Bátorítám Szentlelkével.

Csuda irgalmasságodat, Hiszem, Uram, hatalmadat,
Onnan vészen bizodalmat, Én lelkem minden oltalmat.

Kezeidnek karjaiban, Élet, halál birtokodban,
Megmutatád, hogy markodban, Vagyon minden oltalmadban.

Erős vitéz mint népeit, Az ember ő két szemeit,
Mint jó pásztor ő juhait: Úgy oltalmazza híveit.

A híveknek számuk vagyon, Nevük nála írva vagyon,
Hajuk szála számon vagyon: Rájuk gondja van oly nagyon.

Ne félj azért háborúdban, Ó, én lelkem, nyavalyádban;
Erős légy bizodalmadban, Mert vagy Isten oltalmában.

Németi Ferenc, 1565 körül - a 77. Zsoltár alapján

77. ZSOLTÁR
Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
Avagy mindörökké elvet-e az Úr? és nem lesz-e többé jóakaró?
Avagy végképpen elfogyott-e az ő kegyelme? vagy megszűnik-e ígérete nemzedékről nemzedékre?
Avagy elfelejtkezett-e könyörülni Isten? avagy elzárta-e haragjában az ő irgalmát? Szela.
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyilaid széjjel futkostanak.
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.

kép: saját