Bajka belovaglása - (1-5). hét

Bajka a másik shagya arab heréltünk, ők ketten gondoskodnak róla, hogy soha ne unatkozzunk....hihihi....! Talán Bajka az érzékenyebb, Benedek pedig az ijedősebb, így elsőre nem tudnám megmondani melyik a jobb opció. Már említettem korábban, az érzékeny lovaknál nehezebb kialakítani az előremenést. Ennek az egyik oka, hogy például a két futószáras hajtásnál, hajszálra kell érezni mennyit tartasz a száron, mivel ahhoz hogy majdan elinduljon előre, valamivel többet kell hajtanod, mint amennyit tartasz a száron. Ez így van végső soron minden csikónál, viszont egy érzékeny lovat, csakis az érzékenységére tekintettel lehet előre hajtani, ha többet hajtasz a kelleténél megbolondítod, ha kevesebbet akkor meg soha sem fog elindulni előre, és amint elkezded hajtani, rögtön beleüget. Ha pedig rászokik a "beleügetésre", akkor az is tudatosulni fog benne, hogy ezzel a helyzettel te nem tudsz mit kezdeni, és onnantól kezdve állandóan alkalmazni fogja, hogy kitérhessen a további foglalkoztatás alól, és ezt sikerült elég finoman megfogalmaznom....hihihi...! Nem véletlenül mondják a 'panyolok, hogy ha valakinek jó kezet akarsz csinálni, tanítsd meg két futószár között hajtani a lovat. Ha belegondolok, ezzel abszolút egyet tudok érteni!
A múlt héten ismét félbehagytam a sérült telivérek rehabilitálásáról szóló részt, ezért most először röviden átismétlem. Először azonban el kell azt mondanom, hogy a módszer elve semmiben sem különbözik a belovaglásnál alkalmazott elvektől, a különbség csupán az, hogy ezeken a lovakon már ültek egykoron, csak az a három-négy hónap boxban állás nem teszi egyszerűvé a munka elkezdését, márpedig elég egyértelműen van megadva, hogy mit és mennyit kell csinálni. Nem hősökre van szükség, hanem olyanokra, akik meg tudják oldani, hogy három/négy hónap után ügessen a ló 300 métert, ne többet, ne kevesebbet, s eközben ne ágaskodjon, ne bakoljon, csakis ügessen. Tehát bevittem a jártatóba, és az első elválasztórácsnál kezdtem el először pálcával ütemesen körbecsapkodni, miközben ő nem tudott kitérni a szűk hely miatt. Ezt az alternatívok szokták érzéketlenítésnek is hívni, én hozzászoktatásnak nevezem, az elv ugyanaz mint az ostorkivágásnál, tulajdonképp ugyanúgy működik. Ha kellő érzékenységgel kezdi az ember, akkor hamar hozzá lehet szoktatni, még az erőteljesebb csapásokra is immunitást fog mutatni. Ha eddig eljutottam, elkezdtem a felugrálást, először csak a ló előtt, és már ettől is nagyon meg tudnak ijedni, de nincs hová menni, így csak a megszokás marad. Hozzá kell tennem hogy a fokozatosság, és az ütemesség nagyon fontos. Ha nekiront az ember, gyorsan elérheti az ellenkező hatást is, és még jobban fog félni mint előtte....hihihi....! Az ütemesség adja a kiszámíthatóságot, ez a lónak nagyon fontos, olyannyira, ha teheti csak erre törekszik. Fontos tisztában lenni azzal, hogy bár a ló menekülő állat, ez való igaz, ám éppen ezt a menekülést akarjuk megakadályozni! Vannak azonban akik épp erre hivatkozva tanácsolják, hogy engedjük arrébb menni, engedjük elmenni, körbemenni...stb. Hát nem...! Éppen csak annyit engedjük elmozogni, hogy ne érezze magát sarokba szorítva, de ne tudjon kitérni. A következő lépés a ló melletti felugrálás, amit lehetőleg úgy kell megoldani, hogy ne rúgja szilánkosra a sípcsontodat. Ezt követi a közvetlen felugrás a nyeregbe, ami néhány kísérlet után már általában sikerülni szokott. Ezután tenyérrel jól körbepaskolom a másik oldalát, és ha már nyugodtan állja, átteszem a lábam, és beleülök a nyeregbe. Ekkor a Jordan kézzel elkezdte nagyon lassan, előre húzni a jártatót, én pedig a csizmámat elkezdtem odaütögetni az oldalához. A ló ugrált neki az elválasztónak, de nem tudott lendületet venni, én pedig csak arra ügyeltem, hogy ne tudjon megfordulni, de egyébként nem fogtam meg a szárat, így az nem provokálta az ágaskodást. Rugdalózás az volt, de én egyre erőteljesebben hajtottam csizmával, Jordannek pedig ezzel párhuzamosan egyre gyorsabban kellett mozgatni a gépet. A ló egyre jobban megszokta az előrehajtást, amit közben pálcával is megtoldottam, mígnem Jordan bekapcsolta a gépet, és kezdte gyorsítani az előrehajtással arányosan. Ezt mindig én mondtam neki, milyen sebbességet akarok. Addig hajtottam a lovat, amíg már ügetnie kellett, én pedig hajtottam előre a rácshoz. Egy-két kör után már hajtatta magát a ló, ekkor szóltam a Jordannek, hogy a következő körnél nyissa ki, én pedig kiügettem a gépből, egyenesen a betonra, és már hajtottam is előre jó lendületesen, nehogy akárcsak egy rossz gondolat is megszülethessen a fejében. Másnap ismét a gépben kezdtünk, de már nem volt szükség a teljes protokollra, és egy idő után már egyáltalán nem volt rá szükség, nem kellett attól tartani, hogy ugrálni akarna. Ha figyeltél, akkor észrevetted a lényeget, nevezetesen, hogy az a ló megy előre, amelyik hajtatja magát, ezt kellett elérni a rehabilitált telivéreknél is. Ezért fontos, hogy az ember képes legyen a gyakorlatba átültetni az elméletet...! Az elmélet önmagában semmit sem ér...!