Szellemkastély Abaújban: Patay-kastély és kripta (Abaújszántó-Cekehéza)

A báji Patay család 17. században szerezte meg az akkor még önálló, de ma már Abaújszántóhoz tartozó településrészen, Cekeházán található birtokokat. A Patay Sámuel, a környék akkori leggazdagabb nagybirtokosa itt építette fel kastélyát 1820 környékén. Patay Sámuel a Rákóczi szabadságharc leverését követően, mint consiliarus nagy vagyonra tett szert. Nagy birtokai voltak Abaúj, Zemplén, Borsod, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, és Máramaros vármegyékben.

A klasszicista stílusban épült, szimmetrikus elrendezésű kastélyépület nagyobbrészt földszintes, középső tömbje egyemeletes. Az épülettömb nyeregtetőjét kétoldalt timpanonok zárják le. A középső tömb homlokzata előtt nagyméretű terasz ugrik ki, melynek két oldalára lépcső vezet. Az északnyugati homlokzat középrizalitjának timpanonjában még ma is látható a címerpajzs.

A II. világháborút követően a kastélyban kollégium működött. Ezt követően a helyi TSZ irodáinak adott otthon. A rendszerváltás után a kastély magánkézbe került, de új tulajdonosa alatt sem állt meg a kastély lepusztulásának évtizedek óta tartó folyamata.

A helyi önkormányzat 2003-ban visszavásárolta a kastély épületét. tervek között szerepelt tájmúzeum, konferenciaterem, szállások, étterem, illetve a majorsági épületekben turistaszálló kialakítása is. Sajnos azonban az egykori kastélypark területe továbbra is magánkézben maradt, így az önkormányzat a komplex felújítás esetleges pályázati pénzeihez sem férhet hozzá. Rendkívül elszomorító, ugyanakkor a mai magyar közállapotokat igen híven tükröző helyzet ez.

Ma már egyetlen nyílászáró sincs a kastélyon, illetve az ablak- és ajtókeretek egy része is eltűnt, de az egykor felújított tetőn sok lyuk is tátong, amelyeken keresztül a tetőzet, a födém és a falak is folyamatosan áznak, így a kastély évek óta tovább pusztul, jövője meglehetősen bizonytalan - annak ellenére, hogy műemléki védelem alatt áll...

A mesterséges domb alá épített családi kriptához hárs- és vadgesztenyefasor vezet, ám az egykor itt található koporsókat régen elvitték innen a közeli cekeházi temetőbe, s ma már ez az építmény is jórészt szétverve látható. A bejárat feletti timpanonban két kőrózsa, tetején egykor kőkereszt állt, az ajtó melletti falakon eredetileg két koszorúdísz volt látható (az egyikben "ÉPÜLT" felirat, a másikban évszám, utóbbiból azonban ma már nem sok maradt - talán 1831 vagy 1891 lehetett rajta).
A kastély körüli parkban (úgy tudjuk, teljes területe egykor nagyjából 10 hektár lehetett, a mai gazdasági épületeken túl a kelet felé levő erdős domboldalak is ide tartoztak) még megtalálhatóak az egykori épített kert nyomai: a kastéllyal nagyjából egyező korú kis- és nagylevelű hársakkal és vadgesztenyékkel szegélyezett allé vezet a kriptához, de ezen kívül igen idős (és hatalmas) kocsányos tölgyek, platán, szomorú japánakácok és korai juharok is élnek itt, melyek jellemzően az akkori idők divatos fái voltak. Emellett a tarkalevelű hegyi juhar (Acer pseudoplatanus 'Leopoldii') egy méretes példánya is megtalálható, amelynek érdekessége, hogy 1864-ben nemesítették Belgiumban, majd egy évvel később a fajta megkapta a Királyi Kertészeti Társaság Első Osztályú minősítését. Mivel akkoriban a főúri körökben is afféle verseny folyt, hogy kinek van újabb és érdekesebb nemesítésű növénye, szinte biztosra vehető, hogy ez a fa akkortájt, azaz nagyjából 150 éve került ide.
Sajnos a terület mára teljesen elvadult, az egykori üres felületeket pionír fafajok foglalták el, így az eredeti kerti utak vonalvezetése és a kert szerkezete nehezen követhető. A park igazi értékét nem a benne található fafajok különlegessége, hanem inkább azok kora adja.
A majorság épületeinek egy része még ma is viszonylag jó állapotban van (hiszen a TSZ-időkben is használták őket), jól felismerhető egykori funkciójuk: a nagyméretű szarvasmarha-istállók, az intézői ház, a szárító, vagy a kastély mögötti részen a kis méretű, a parádés lovak számára készült istálló, különálló állásokkal. Más épületek sajnos omladoznak, a beázó tető miatt a hatalmas gerendák is elroppantak; egy épületet pedig jól láthatóan széthordtak, csak az alapjai maradtak meg. A parádés istálló és a kastély közötti nagyobb bozótos folt alatt volt az egykori konyha, ennek már jóformán kövei sem látszanak.

Zene: Peter Bjargö: The Architecture of Melancholy; Bitteresque