filmov
tv
PATENT - Cipőszobroktól a szegedi papucsig
Показать описание
A műsor vendége Attalai Zita cipőtervező művész, aki a kifejezetten viseletre szánt lábbelik mellett cipőszobrokat is készít. Kreációi számos kiállításon szerepeltek Európa-szerte, cipői megtalálhatók hazai és külföldi múzeumok gyűjteményeiben. Az utóbbi években a szegedi papucs újragondolása foglalkoztatja: a hagyományos lábbelit szeretné meghonosítani a modern, városi viseletben.
Néhány gondolat a beszélgetésből:
A cipőszobrászatról:
„Már akkor úgy éreztem, hogy ez egy szoborszerű tárgy, ami elölről, hátulról, oldalról, mindenképpen látszik és mindenhonnan más képet mutat.”
„A szakdolgozatomat én a rokokóról írtam. Ami akkor kiverte egy kicsit a biztosítékot, mert mentünk ebbe a posztmodern irányba és inkább a minimal art felé a 80-as években, és ez nagyon nem volt trendi… és akkor lázadásból… elkezdtem ezeket a túlburjánzó formákat, aranybőröket…”
A cipőviseletről:
„Mindig mondtam, hogy vegyél fel egy fekete, egyszerű ruhát, egy semmit vagy egy pirosat, de a cipő legyen üvöltő. Én úgy gondolom, hogy az annyira izgalmas, amikor a lábbelid mozog, és elmond rólad – mert szerintem nagyon elmond – bátorságot, merészséget, ízlést, habitust, igényességet.”
A sneaker cipőkről:
„Nagyon elgyengíti a lábizmainkat azáltal, hogy mindenhol fogja a lábunkat, nem kell a lábujjainknak, a bokánknak, az Achilles-inunknak dolgozni, és ezek a lábak egy idő után lesüllyednek. Szóval annyira azért nem frankó ez a sneaker-divat.”
A szegedi papucsról:
„Fontosnak tartom, hogy a népviseleti és néptáncos jellegből eljussunk egy kortárs viseletkiegészítőhöz, hogy föl tudjuk venni városban.”
Attalai Gáborról:
A nagybátyám volt. (…) fantasztikusan erőteljes, karizmatikus pasas volt (…) Gábor által kaptam egy nagy lendületet, hogy ezen a pályán legyek. (…) Amikor tervezem a cipőkollekciókat, a fekete és a piros, az mindig kell, hogy legyen. És nem tudtam, hogy miért van ez az állandó nyomás, hogy fekete-piros. Hát, persze, hogy a Gábortól, aki a 70-es évektől a ready made korszakát élte, és mindent pirosra festett, és hozta ezt a nagyon érdekes vonulatot, hát, persze, hogy beleült a fejembe.”
Néhány gondolat a beszélgetésből:
A cipőszobrászatról:
„Már akkor úgy éreztem, hogy ez egy szoborszerű tárgy, ami elölről, hátulról, oldalról, mindenképpen látszik és mindenhonnan más képet mutat.”
„A szakdolgozatomat én a rokokóról írtam. Ami akkor kiverte egy kicsit a biztosítékot, mert mentünk ebbe a posztmodern irányba és inkább a minimal art felé a 80-as években, és ez nagyon nem volt trendi… és akkor lázadásból… elkezdtem ezeket a túlburjánzó formákat, aranybőröket…”
A cipőviseletről:
„Mindig mondtam, hogy vegyél fel egy fekete, egyszerű ruhát, egy semmit vagy egy pirosat, de a cipő legyen üvöltő. Én úgy gondolom, hogy az annyira izgalmas, amikor a lábbelid mozog, és elmond rólad – mert szerintem nagyon elmond – bátorságot, merészséget, ízlést, habitust, igényességet.”
A sneaker cipőkről:
„Nagyon elgyengíti a lábizmainkat azáltal, hogy mindenhol fogja a lábunkat, nem kell a lábujjainknak, a bokánknak, az Achilles-inunknak dolgozni, és ezek a lábak egy idő után lesüllyednek. Szóval annyira azért nem frankó ez a sneaker-divat.”
A szegedi papucsról:
„Fontosnak tartom, hogy a népviseleti és néptáncos jellegből eljussunk egy kortárs viseletkiegészítőhöz, hogy föl tudjuk venni városban.”
Attalai Gáborról:
A nagybátyám volt. (…) fantasztikusan erőteljes, karizmatikus pasas volt (…) Gábor által kaptam egy nagy lendületet, hogy ezen a pályán legyek. (…) Amikor tervezem a cipőkollekciókat, a fekete és a piros, az mindig kell, hogy legyen. És nem tudtam, hogy miért van ez az állandó nyomás, hogy fekete-piros. Hát, persze, hogy a Gábortól, aki a 70-es évektől a ready made korszakát élte, és mindent pirosra festett, és hozta ezt a nagyon érdekes vonulatot, hát, persze, hogy beleült a fejembe.”