Hiányzol nagyon...

Kislányom emlékére ...

( S. Kíra 1996-2016 )

Rád gondolok, már kilenc hosszú éven túl,
kínoz most is az érzés, és soha nem csitul.

Fájón belefacsarodik ilyenkor a szívem,
érzem, ahogy lassan üressé válik lelkem.

A gondolat, hogy egyszer lesz majd más,
az csak mindennapi nyugtató, önáltatás.

Már távolról szól, múltba vész a hangod,
de tisztán látom, mikor felidézem arcod.

Földi világban többé már nem lehetsz velem
De emléked örökké itt él majd a szívemben

Fájdalom, míg élek, sorsom ösvényén elkísér,
de eltűnik majd, ha e világban létem véget ér...

Ott, ahol a fény öleli át ,az eltávozott lelkeket,
ahol az idő nem mér többé, napokat, éveket,

Ott talán majd arcod,mosolyod,újra láthatom
s nem lesz többé könny, sem gyötrő fájdalom.

Fájdalom, míg élek, sorsom ösvényén elkísér,
de eltűnik majd, ha e világban létem véget ér...

Ott, ahol a fény öleli át ,az eltávozott lelkeket,
ahol az idő nem mér többé, napokat, éveket,

Ott talán majd arcod,mosolyod,újra láthatom
s nem lesz többé könny, sem gyötrő fájdalom.

[utkeresodalok]

Végtelenül szomorú és megható.... egyben gyönyörű is!